Jam tart - aka. Lekváros tortácska

2010. július 11., vasárnap

A héten egyik nap mikor átmentem a szomszédba, éppen valamilyen süteményt készített, mert vendégei jöttek a hétvégén. Mondta, hogy maradt egy kevés tészta, amit már nem tud felhasználni, oda adja nekem, és csináljak belőle "Jam tart-ot". Jó, mondom, de az mi? :D


Aztán elmondta,hogy ez egy nagyon közkedvelt sütemény itt Angliában, a gyerekek nagyon szeretik, és igen egyszerű megcsinálni. Kb. 1 perc alatt elmondta, hogy hogyan kell elkészíteni, szóval mondtam neki, hogy jólvan, akkor elviszem a tésztát, és megcsinálom a sütit. :) Valahogy nem lett volna kedvem meló után még a konyhában sütögetni órákat.





Hozzávalók 12 db-hoz

- 175 g liszt
- 80 g vaj
- 2 evőkanál cukor
- fél teáskanál só
- kb. 50 ml víz
- bármilyen ízű lekvár (nem túl folyós)
- porcukor díszítéshez

Elkészítés

1. Keverd össze a lisztet, cukrot, sót és a vajat (előzőleg vágd apró darabokra). Gyúrkodd a keveréket az ujjaid között, amíg hasonlítani nem kezd a keverék nagyobb kenyérmorzsákhoz.

2. Fokozatosan add hozzá a vizet és dagaszd gyengéden majd formálj belőle golyót és tedd a hűtőbe kb. 1 órára.

3. Vajazz ki egy 12 db-os sekély muffin formát, a tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki, kb. 3-4 mm vastagra.

4. Egy nagyobb kör alakú szaggatóval szúrj ki 12 db-ot a tésztából. Ezeket helyezd bele a formákba.

5. Mindegyiket töltsd meg lekvárral, majd 200 C fokra előmelegített sütőben süsd meg kb. 15-20 perc alatt.

6. Hagyd kihűlni, szedd tányérra és szórd meg porcukorral.

Jó étvágyat!

Elkészítési idő: kb. 40 perc sütéssel együtt; plusz 1 óra állási idő a hűtőben

Én csak a 3. ponttól csináltam, mivel úgy kaptam a tésztát. :) A recept alapján azonban nem nagy kunszt a tészta sem, szóval kezdő szakácsok is sikerrel járnak ezzel a recepttel. Vagy akár gyerekek is (felnőtt felügyelete mellett). :)
És én porcukrot sem raktam rá, mert akkor még nem olvastam a receptet, csak a Debby elmondása alapján csináltam meg. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino